1. fejezet 

Reggel halkan ébresztett a telefonom. Beletúrtam a hajamba, ami most valamiért hosszabbnak tűnt. Az ujjaim is sokkal kecsesebben járták végig a szálakat. A szemem elé hullott a frufrum. Oldalra néztem a tükröm felé. A látvány, ami fogadott nem éppen volt normálisnak mondható. A hajam a középhosszú volt, a mellkasomon, pedig két kicsi dudor nőtt. Az arcom sokkal formásabb volt, a szemem jobban csillogott, a bőröm világos barna volt és selymes. Ledobtam magamról a takarom, majd a tükör elé léptem. A paradicsomos pólómon keresztül is jól láttam, hogy azok a dudorok, mellek. A lábaim is sokkal kecsesebbek voltak, ami viszont a legfurább volt, hogy „ott lent” nem volt semmi olyan, mint amilyen volt.

- Fratello! - sikítottam el magam, majd egy vigyorgó copfos lány lépett be a szobámba.

- Hát te is észrevetted? - kacagta el magát Feliciano.

- Persze, hogy észrevettem te idióta! - morogtam. - Miért lettünk lányok?

- Nyugi sorella.

- Sorella!? - üvöltöttem rá.

- Végül is lány vagy, hívhatlak így nem? - mosolygott rám. - Egyébként anya és apa nem reagált semmit a változásunkra. Mások emlékeiben akkor lányok vagyunk.

- De én nem akarok lány lenni, te idióta! - dobtam magam vissza az ágyamra.

Feliciano kirángatott a paradicsomos táskámból, egy paradicsomos füzetet, amire paradicsomos tollal írtam rá a nevemet. A nevem helyén Lovina Vargas állt.

- Mi a…? - kiáltottam ismét el magam.

- Lovina! - ugrált összevissza a szobámban Feliciano. Miközben ugrált észrevettem, hogy neki sokkal nagyobb a melle, mint az enyém! A szemöldökömet összevonva néztem az enyémre, amin még a push up melltartó sem segített volna.

Feliciano kinyitotta a szekrényem, amiben csak lány ruhák voltak. Rózsaszín, lila, fehér, pöttyös és csíkos. Szívecskék, strassz-kövek és masnik. Az egész szobám egy lány alkotta birodalom volt. Basszus!

- De mégis, hogyan? - kérdeztem nagyot nyelve. Feliciano rám nézett, mintha már ő is kezdett volna rájönni arra, hogy ez az átalakulás nem éppen egy szuper dolog.

- Miért nagyobb a melled, mint az enyém!? - kiáltottam rá ingerülten. Ezen elnevette magát. Bizonyára teljesen más kérdést várt.

- Lányok! Készüljetek az iskolába! - nézett be anyánk a szobámba. - Mától kezdődik.

Összenéztünk Felicianoval.

- Ez azt jelenti, hogy lányként kell mennünk ma suliba?

Ő csak megvonta a vállát, majd mosolyogva kisétált a szobámból. Még elkaptam a kezét és visszahúztam.

- Komolyan azt látom rajtad, hogy örülsz annak, hogy lányok vagyunk! - morogtam rá.

- Sorella… - suttogta, majd kirántotta a karját a kezemből. - Így már szerethetem azt, akit eddig nem.

            Ezzel még is mire célozhatott? Kit akar szeretni? Csak nem azt a krumpli mániás Ludwigot! Akkor megőrülök!

Megkerestem a szekrényem mélyén elrejtett piros szoknyát, ami a World Academy lány egyenruhája volt. Felvettem alá egy fehér inget, majd kifésültem a hajam. Sokkal időigényesebb volt így készülődni, mint fiúként. A fésülködőasztalomnál találtam egy mályvaszínű, masnis, selyem hajpántot. Nézegettem egy ideig, majd a frufrumat elől hagyva elhelyeztem a hajamban.

Reggelizés közben Feliciano csendben volt. Ritka pillantok egyike. Viszont, amint ránéztem bevillant egy kép, ahogy azzal a krumpli huszár Ludwiggal kézen fogva sétálnak. A hányinger kezdett kerülgetni.

- Mi a baj Lányok? - nézett sápadt arccal ránk apánk. - Felicia, te máskor végig beszéled a reggelit, te pedig, Lovina folyamatosan kritizálsz mindent.

- Történt valami? - kezdett aggódni anyánk is.

- Nem, dehogy, csak a fáradtak vagyunk - mosolygott rájuk Feliciano. Vagyis Felicia. Ezt képtelen vagyok felfogni!

Az iskolában már sokan voltak, amikor beléptünk az aulába. Felicia tízedikes, én pedig tizenegyedikes lettem idén. Kettéváltunk, mert az osztályoknak külön csoportokba kellett állniuk. Beálltam a helyemre, majd vártam az igazgató beszédét, aki valamilyen sajnálatos módon a nagyapám. Éppen kezdte volna a szövegét, amikor Arthur maga mellé húzott.

- Lovino? - tátotta el a száját. - Ezt nagyon elbasztam!

- Mi van, te idióta? - förmedtem rá. - Ez a te műved?

- Senkinek sem tűnt fel a változásotok, igaz? - kérdezte aggódva. Megráztam a fejem. - És minden olyan, mintha már a kezdetek óta csajok lennétek, igaz?

Bólintottam. Erre felsóhajtott.

- Akkor nincsen semmi probléma! - vigyorodott el. Megragadtam a nyakkendőjénél fogva.

- Mi az, hogy nincs probléma, te rohadék!?

- Hát végül is, lányként is lehet teljes életet élni - elengedtem, de még mindig villámokat szórtam felé a szememmel. - Ez nem fog akadályozni semmiben, csak legyél olyan, mint amilyen voltál eddig.

- Lovinaaa! - ölelt szorosan magához Antonio. - Tomatina!

- Te köcsög, mit csinálsz? - kiáltottam rá. - Eressz el!

- Nem változtál semmit - mosolygott rám, majd még jobban magához ölelt. - Ugyanolyan kis morcos vagy, mint voltál.

Miközben magához tartott éreztem, hogy a szívem sokkal hevesebben dobog. Hiszen lány vagyok, ő pedig fiú…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés