Lövészárok

Erzsébet lába alatt ropogott a frissen hullott hó. A jelen pillanatban is hatalmas pelyhekkel esett. Fegyverét a balvállára dobta, a jobb sebes volt. Az egyenruhája koszos volt és vizes, úgy érezte mindjárt megfagy. Ivánnak és Natáliának nem jelentett nagy problémát visszaverni Magyarországot, bár Erzsébet kitartott a legvégéig. Tudta, hogy segítséget nem fog kapni, de egy német sereg mégis a segítségére érkezett. Felszorította Poroszországgal a szovjeteket egészen Moszkváig. Aztán Gilbert csak annyit mondott, hogy induljon vissza egy távoli, csendes lövészárokba, majd megkeresi. Erzsébet nem ellenkezett fáradt volt és betegnek érezte magát. Elég volt neki ennyi ebből a háborúból. Lassan becsúszott egy üres lövészárokba. Egyetlen hulla sem volt a hosszú alagútban. Leült, majd várt.

Gilbert sietve nézett körbe néhány üres lövészárokban. A seregét magára hagyta, nem tehetett mást. Magyarországnak szüksége van rá. Komoly sérüléseket szenvedett a hosszú csaták során, és nem hagyhatja csak úgy szenvedni a szerencsétlen nőt. Nagy lendülettel beugrott egy újabb üres árokba. Aggódó arccal nézett az alvó, zöldegyenruhás Erzsébetre. Keresett egy elsősegélydobozt, majd ellátta Magyarország sebeit. Erzsébet nem kelt fel, sőt nem is ficánkolt. Gilbert sóhajtott, majd leült a lány mellé, és hagyta, hogy Erzsébet neki dőljön, befészkelje magát a porosz karjai közé.

Erzsébet nem álmodott, és hamar fel is kelt. Döbbenten nézett a lágyan mosolygó Gilbertre.

- Köszönöm - suttogta a lány, majd felállt. - De most háború van és…

Poroszország megrázta a fejét.

- Bukásra állunk.

Felállt, majd megfogta a lány kezét.  Erzsébet szemei jobban csillogtak, mint valaha. De nem az örömtől, hanem a bánattól, ami hirtelen végig járta az egész testét.

- Megint?

Poroszország magához ölelte a lányt.

- Nem volt elég egyszer, most másodszorra is elcsesztünk valamit!

- Magyarország… - fogta két keze közé a lány arcát Gilbert. - Nem lesz semmi baj.

- Akkor is ezt mondtátok! - lökte el magától a fiút. - Nem lesz semmi baj! Magyarország, ha büntetnek is, akkor minket fognak! Ezt hallgattam akkor is! És kilett megbüntetve a legjobban? Hát persze, hogy én…

- Magyarország… - motyogta Gilbert, miközben végignézett a könnyeit törölgető lányon.

- Az országom több mint 70%-át elcsatolták Poroszország! - sikította Magyarország. - Még az kell, hogy most ezt a maradék 30%-ot is elvegyék! Oda adnák Romániának!

- Nem fog senki sem ártani neked… - ölelte megint át Erzsébetet Poroszország.  - Mi vagyunk a hibásak, Ausztria, Németország és én. Nem te. Te csak belekeveredtél egy olyan dologba, amibe nem szabadott volna.

                Magyarország sóhajtott, majd ellépett Poroszországtól. Egymás szemébe néztek.

- Haragszol rám? - kérdezte mosollyal az arcán a srác. Erzsébet nem válaszolt csak ismét a fiú karjai közélépett és lágyan megcsókolta. Gilbert ledöbbenve csókolt vissza, és húzta magához közelebb a lányt.

Csókolóztak még egy ideig, majd az eső halkan szitálva lezúdult. Egymásra mosolyogtak, majd kerestek egy fedett helyet az árokban. Leültek egymás mellé, se közben nem engedték el egymás kezét.

                Poroszország gondolkodott azon, hogy mit mondhatna. De végül rájött, hogy az érzéseire egyetlen egy szó a megfelelő.

- Szeretlek.

Erzsébet felnézett rá, majd ismét megcsókolta.

- Én is téged - suttogta. - Jobban, mint bárki mást ezen a világon.

„Köszönöm, hogy vagy nekem!”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés