7. fejezet

            Hétfőn a suliban sokan Roderick előadásától voltak elolvadva, de Eliza és Emilie veszekedéseit többen kísérték figyelemmel. Amikor találkoztak azonnal hajba kaptak. A nap vége felé kezdett egészen unalmassá válni. Aztán, mikor már úgy tűnt, hogy befejezték, megint rázendítettek. Irunyával próbáltuk őket szétválasztani, de lehetetlen volt. Néha-néha Natalia is segített, de még az ő ereje sem volt képes rá. Ebédszünetben az egész étkező tőlük zengett.  

- Hagyjátok már abba! - nyávogott Arthur, majd leült mellém. - Idegesítő.

- Hiába mondod… - haraptam bele a pizzámba. - Egyébként köszönöm, de…

- Megértem… - mosolygott rám. - Tudtam, hogy meg fogod szokni. Felinek milyen?

- Ő… neki még jobb, mint nekem - motyogtam. - Bocs, hogy úgy kiakadtam…

- Semmi baj, mondom, hogy megértem.

- Vee! - ült le a másik oldalamra a húgom és Ludwig. - Jó étvágyat! - tömte magába a tésztát.

- Itt a hős! - üvöltötte Alfred, majd ledobta a tálcáját Arthur mellé, és felállt a székre. - Majd én, megvédelek Eliza! Emily, vagy Emil, vagyis Emilie! Itt a vége! - nézett rá komoly arccal, majd felé dobott egy paradicsomot, de Francis elkapta és a tenyerében loccsant szét.

- Akarsz valamit a húgomtól, Alfred? - motyogta ijesztő hangon a francia, majd belemarkolt Natalia szláv ebédjébe, és áthajította felénk. Ez az adag, mivel Francis volt a leggyengébb tesiből, természetesen nem találta el Alfredet, helyette a húgom fején landolt. Erre Ludwiggal egyszerre ugrottunk fel. Nem kedveltük egymást, de most közös ellenségünk volt. Megfogtuk Feli óriás tészta adagját, aztán áthajítottuk nekik. A nagy kupac alól négyen kászálódtak ki. Emilie és Francis felénk morogtak, Natalia észre sem vette, hogy mi történt, Bella pedig egyenesen megőrült.

- Lovina! - sikított dühösen. - Ezért még kapsz!

Még sosem láttam őt erről az oldaláról. Felemelte a tulipánokkal díszített tálját, majd izomból hozzám vágta. A tányér ezer darabra tört a testemen, ezzel felhasítva rajtam a ruhát, és megsebesítve a testemet. Erre már Arthur is felállt, Eliza meg azonnal mellettem termett. Éppen akkor lépett be Toni és Gilbert.

- Hát itt meg mi történt? - nézett rám sokkolva a spanyol.

- Mi ez? - fintorgott a porosz. - Kajacsata, tányérral? A Beneluxban így megy?

Govert* dühösen nézett Gilbertre. Védelmező bátyust akart alakítani.

- A Beneluxhoz semmi közöd, germán!

- Te is az vagy… - vont vállat Ludwig.

- Van egy sebesültünk! - avatkozott közbe Eliza. - Vele kellene foglalkoznunk.

- Milyen bölcs vagy, Eliza… - dobálta le magáról Emilie a tésztát.

- Ne kezd megint Emilie - szólt közbe Alfred és Arthur egyszerre.

            Engem Eliza, Feli és Toni elkísért az orvosiba, a többiek pedig mentek órára. Az osztályfőnök azt parancsolta, hogy órák után vissza kell mennünk rendet tenni, Bella pedig fegyelmeztetőt kapott, ami miatt elméletileg bosszút fog állni. Mekkora teher ez a csaj…

Az orvosiban nem volt senki. Egy kis papír volt az asztalon:

„El kellett mennem. Szolgáljátok ki magatokat.”

Eliza elment keresni egy másik M-es egyenruhát, Feli pedig keresett fertőtlenítőt és gézt. Toni felkapott és leültetett a vizsgáló asztalra. Lágyan rám mosolygott.

- Majd meséld el, hogy mi volt ez - suttogta, hogy ne hallják a lányok. - Suli után haza kísérlek.

- Köszönöm - pirultam el.

- Beszélek Bellával, engem megért - tette az oldalamra a kezét. - Legalábbis remélem. Jól telibe talált. - kacagott miközben a sebeimet nézte. Észre sem vettem, hogy az ingem teljesen darabokban volt rajtam, és a csipkékkel díszített világos lila melltartóm kilátszik. Magam elé kaptam a kezem.

- Nem vicces! - morogtam. - Fájt!

- Tudom, tudom - motyogta, majd megsimogatta az arcom, és kiment a szobából. Előtte még elmutogatta, hogy csak ketten legyünk haza fele. Én bólintottam, de nem mosolyogtam. A keze nyoma égette az arcom, sokkal jobban fájt, mint amit Bellától kaptam. De ez nem negatív értelemben fájt. Olyan kellemesnek éreztem. Tetszett.

            Az osztályban mindenki rám kapta a tekintetét, amikor beléptem.

- Örülök, hogy egyben maradtál - nézett rám komoly arccal az osztályfőnök. - A többiek már elmeséltek mindent, te nem vagy vétkes.

- Ő is dobált! - morogta Emilie. - Bella csak visszaadta.

- De Bella meg is sebesítette Lovinát! - tette keresztbe maga előtt a kezét Arthur.

- Az egészveszekedés Eliza miatt van - sóhajtott Francis. - Ne akarjatok mindenkit belekeverni.

- Én másképp tudom - szólt közbe Roderick. - Tegnap Emilie annyira megsértette Elizát, hogy el sem jött az előadásomra. Emilie kezdte.

- Engem is piszkált - suttogta félénken Irunya.

- És Lovinát is - nézett rám zöld szemeivel Toni.

- Jaj, de problémások vagytok - fogta a fejét a tanárnő. - Hanyagoljuk ezt a témát, van más is, amit meg kell beszélnünk.

Mindenki leült a helyére, majd hallgattuk, amibe belekezdett az osztályfőnök.

- A sí-tábor január 20-tól 25-ig fog tartani. Roderick, hányan jelentkeztek?

- 25-en - sóhajtott Roderick. - 4 embernek franciaágyban kell aludnia.

- Megoldjuk - mondta a tanárnő. - Névsor?

Roderick átadta, majd leült a helyére.

- A vízi-táborra még lehet jelentkezni Antoniónál - mutatott rá az osztályfőnök. - Most viszont fontos dolgot fogok bejelenteni.

Mindenki egymásra nézett.

- Hamarosan kezdődnek a házi focibajnokságok. Erre kérek 6 fiút. - vett elő egy lapot. Hat fiú azonnal feltette a kezét. - Gilbert, Toni, Francis, Arthur, Kiku, Vladimir.

Egyedül Roderick nem jelentkezett.

- Rod? - nézett rá Eliza. Az osztrák csak megrázta a fejét. - Étem.

- De, Roderick, te is jössz - sóhajtott a tanárnő. - Egy ember sem marad ki a csapatból. Te leszel a csere.

Gilbert halkan vihogni kezdett Francissel és Tonival. Elég idegesítőek voltak, de engem most kivételesen nem zavart.

- A lányoktól pedig azt szeretném, hogy szurkoljanak a fiúknak, kétszer olyan hangosan, mint tavaly! - csukta be a naplót az osztályfőnök, majd hangosan megszólalt a kicsengő. - Órák után mentek takarítani!

            Amikor beértünk az étkezőbe, Emilie, Alfred, Bella, Govert, Ludwig és a húgom már takarítottak. Egyedül Natalia állt neki dőlve a falnak. Ő mondjuk tényleg nem csinált semmit. Amikor ránéztem, intett, hogy menjek oda.

- Már eltelt három óra, de Bella azóta is csak arról beszél, hogy mekkora p*csa vagy - mondta nem törődve azzal, hogy ez fájhat nekem. - Az osztály pipa rád, előttük totál más dumát adott le.

- Ismerem - motyogtam. - Köszi, hogy szóltál - mentem volna tovább, de visszafordított maga felé.

- Bosszút forral - nézett rám üres szemekkel. - Bella tud szemét lenni, ha akar, és a leggyengébb részedet fogja megtámadni.

- Akarom én ezt tudni, - kérdeztem kétségbe esve.

- Inkább tudd, mint hogy később hirtelen érjen. - motyogta. - Nem kedvellek, de Bella túlzásba viszi.

- A röhej az, hogy ezt egyikőnk sem akarta - sóhajtottam. - Csak véletlenül keveredtünk bele.

- Igaz-igaz - legyezte magát Natalia. - Nincs olyan rossz stílusod.

- Veled is ellehet beszélgetni - mosolyogtam rá. - Köszönöm még egyszer, hogy szóltál.

Bólintott, majd hagyta, hogy elmenjek.

Eliza és Emilie között megint szikrázott a düh. Inkább Arthurhoz és Alfredhez sétáltam segíteni. Közben ők is veszekedtek. A különbség az volt, hogy ők barátságból tették. Alfred szerepe a bosszantás, Arthuré meg a megtűrés. Egészen megkedveltem őket takarítás végére.

Mikor végeztünk, gyorsan kezet mostam, majd kirohantam a kapuhoz, ahol toni várt.

- Eljöhettél volna előbb is - motyogta. - Mehetünk?

Bólintottam.

* Hollandia emberi neve. :)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés