|
Szeretettel Amerikától!
Szeretettel Amerikától!
Lassú léptekkel haladtam végig Minszk utcáin. Teljesen üres volt minden, az üzletek már zárva voltak. Hosszú és fárasztó konferencián kellett részt vennem, a külügyekről tárgyalva, Amerikával. Régebben megígértem Oroszországnak, hogy soha nem fogok vele beszélgetést folytatni, ennek cserébe velem lesz egy életen át. Ez így jó? Nem hiszem. Iván nem szeret engem, ezért inkább az országom jó létét helyeztem előtérbe.
- Héj! Belorusszia, wait!(1) - kiáltotta Alfred felém rohanva. - Haza kísérlek, or something! (2)
- Dobry viecar!(3) - köszöntem halkan. - Te aztán nem hazudtolod meg magad.
- Hogy érted? - vigyorgott idétlenül az amerikai.
- Egészvégig hamburgerrel tömted maga és, amikor kérdezték, hogy mi a véleményed erről csak annyit kiabáltál, hogy „I’ll be her hero!”(4) - mosolyogtam erőltetetten rá. - Ez egy csöppet idióta jellemre vall nem?
- Sértegetsz? - kérdezte elém állva vidám arccal. - Nem illik a nagyobbal kötözködni.
- A hölgyek útját sem illik el állni… - motyogtam. - Most haza kísérsz, vagy nem?
- Of course!(5) - ugrott vissza mellém. - Csak olyan más vagy, mint a többiek… te félénk vagy és…
- Én? Félénk? - fintorodtam el. - Csak kritikus… szoktam ám én vidám is lenni!
- Remélem, láthatom, majd…
- Talán megmutatom egyszer! - böktem oldalba. Erre ő felkapott és csiklandozni kezdett. - Nee! Héj!
Miután mindketten kifulladtunk elterültünk a hóban. Csak akkor vettem észre, hogy a telefonja egészvégig a kezében pihent.
- Te…? - húztam össze a szemöldököm. - Fotóztál?
- Csak megörökítettem a mosolyod! Magammal viszem Amerikába! - kacagott, majd felém hajolt és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Bye-Bye! - állt fel vigyorogva.
- Vy pryjechali ŭ Minsk?(6) - kérdeztem suttogva. - Ígérd meg!
- Jövök, még ne aggódj! - kezdett el előre sétálni. - De most egy ideig Ázsiában leszek… Sietek, majd vissza.
- Dziakuj!(7) - folyt le egy könnyem.
Régen járt nálam más ország. A viszonyokhoz képest drága voltam, és a gazdasági helyzetem romokban volt. Oroszországon kívül senki sem jött hozzám. Ukrajna megállás nélkül dolgozott Magyarországgal együtt, a baltiak, pedig soha nem láttak szívesen. Borzalmas volt. Mintha én lettem volna a hibás a Szovjet Unió létrejötte miatt. Nem is léteztem még akkor… Egy selejt állam vagyok, semmi több.
Csengettek.
- Dobry dzien!(8) - nyitottam ki az ajtót
- Dobry dzien(8), kisasszony! - mosolygott rám a postás. - Egy csomagot hoztam egy Natsha nevű hölgynek.
- Nekem? - lepődtem meg. - Kitől?
- Alfred F. Jones-től. Amerikai - motyogta, majd aláírtatott velem néhány papírt. - Viszlát!
- Viszlát… - motyogtam, majd visszazártam az ajtót.
Egy kis doboz volt melyben egy szépséges ezüst nyaklánc pihent, amin a Fehérorosz és az Amerikai címer egybeforrva lengett. Csodásan nézett ki! Mellette volt egy fénykép, amin ketten szerepeltünk vigyorogva. Ráírva: Szeretettel Amerikától!
(1) Várj!
(2) Vagy valami…
(3) Jó estét!
(4) Én leszek a hőse!
(5) Persze!
(6) Eljössz még Minszkbe?
(7)Köszönöm!
(8) Jó napot!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ezert nyaron kapsz! addig meg kell edzeni az ujjaimat -w- nem felreerteni, a csiklintashoz kell! xD